2010. október 3., vasárnap

Punnany Massif interjú

Pécsi cimboráimnak a közelgő ShenKick című duplája hamarosan kézzelfogható, ennek kapcsán bátorkodom bemásolni ide a New Noise magazin augusztusi számában megjelent anyagot, íme:

Punnany Massif interjú

Baranya zenei aranyának nem új termése a jóféle pécsi rap: anno a Mega Sound System igen zajos sikert ért el magnókazettákon terjeszkedve az országban. A Punnany Massif már nem annyira nyers, ellenben négy évvel ezelőtti lemezüket finoman szólva is megette a közeg, a mai napig alapvetés a Körkorkép. Ezután Angliában portyázott a csapat egy része, majd friss tagokkal megerősödve gyúrták össze a Shen Kick című duplát, mely magazinunk megjelenésével egy időben kerül nagyjából boltokba. A megfogant kérdésekre a két frontmikrofonos Wolfie és RendbenMan válaszolt.

New Noise: A magyar hiphop merítését nézve sokak szerint kilógtok a sorból - többféle aspektusból. Ti is így érzitek?
Wolfie: Nem először halljuk, hogy nem férünk bele a magyar hiphop skatulyába. Szerintem inkább fogalomzavar lehet ennek az oka. Visszakérdeznék: mi a hiphop? Ha országunk hasonló műfajbeli megnyilvánulásait nézzük, valóban mások vagyunk. Nem az utcán nevelkedtünk, de gondolkodó lények vagyunk, minket talán más impulzusok kaptak el, azok, amik visszaköszönnek a zenénkben illetve a szövegeinkben.
RendbenMan: Ha ezt arra értjük, ami sajnos jellemzi a mai magyar palettát, tehát, hogy mindenki csak kimondottan saját berkein belül mozog, egyfajta rosszul értelmezett exkluzivitást teremtve, tehát ha ezt a kiszorítós skatulyát nézzük, akkor ezt megköszönöm. Számunkra a rap előadásmód, eszköz, amit arra használunk, hogy megmutassuk mire vagyunk szövegileg képesek. A zene technika, amivel mércét és minőséget viszünk bele a sallangba. Megmutatjuk különböző régi meg új stílusok keveredését a hiphop-al, friss technikákat próbálgatunk, például a hagyományos verze-refrén-verze szerkezet elhagyását. Szerintem inkább befoltozzuk a kortárs magyar hiphop hiányosságait, tehát nekem oké, érthető, hogy kilógunk a sorból.

NN: Miért pont Shen Kick?
Wolfie: Önirónia, egyben tükör is a mai materialista humán háló számára. A lemez mottója : mindannyian egyenlően vagyunk különbözőek, ergo mindenki valaki, illetve épphogy senki, mind ugyanolyanok, vagy inkább mind mások vagyunk, vagyis mind senkik vagyunk.

NN: A 2006-os Körkorképhez mit tud hozzátenni az új album? Miben fejlődtetek szerintetek?
Wolfie: Zenében mérföldkővel, előadásmódban téglányit, szövegben egy kavicsnyit.
RendbenMan: Ez aranyos. Szerintem a fejlődés abban fogható meg, hogy némi idő elteltével több tapasztalat és meglátás, eszmék születése, megélése kövezi ki az ember útját. Ezt 20 évesen nem tapasztalja az ember, ezért sokkal szubjektívebb a világképe. Kell a mérlegen billenni és billenteni, meg kell élni hideget-meleget is ahhoz, hogy többet érts. Érzékenynek kell lenni, ahhoz pedig idő kell hogy megélj dolgokat. Mondanivalóban ez az, ami miatt újabb és jobb szerintem. Zeneileg sokkal több dolog hatott a csapatra és sokkal úttörőbb, mint az előző korong. Ha valaki azt mondaná nekem, hogy az első korong szerinte jobb, kimosolyognám, hiszen idő elteltével kihallom a hibákat, amiket most nem érzek az új felvételeken.

NN: Júniusban előre gyártott rádióműsorban adtátok közre az anyag majd felét ingyen. Milyen megfontolásból és hogyan fogadta ezt a közönség?
Wolfie: Elkövettünk egy nagy hibát, miszerint állandóan ígérgettük, hogy hamarosan jön a lemez. Ezt eredményezve a követelők tábora szerencsére csak növekedett, így
nem hagyhattuk a népet kenyér nélkül. Eleve ingyenes lemezt szerettünk volna, csak időközben dupla lemezzé nőtte magát a számháború.

NN: Mutassátok be kérlek a lemez készülési fázisát: mennyi idő alatt, milyen metódussal és kiknek a közreműködésével állt össze?
Wolfie: Cirka másfél év alatt készült el a hangtarisznya, kisebb-nagyobb megszakításokkal. Mivel én külföldön tartózkodtam hosszabb ideig, igazából én vagyok az oka a hosszú várakozásnak.
RendbenMan: Na, végre ki van mondva(nevet). Talán nem is baj, hogy így alakult. A készítési fázisai a bevett módszerek. Sok zene, rá gondolatok, arra szövegfoszlányok szigorúan összehangolva mondanivalóban, majd ezek rögzítése, kidolgozása, ravasz Punnany csavar (nevet), mastering, jóidő. A közreműködők sora a végére rövidre zárult: Beck Zoli, Takács Eszter, Gál Máté, valamint hangszeres játékok itt-ott. Meszi énekesünket nem mondanám közreműködőnek, mert szerves részét képezi immáron a zenekarnak. Csakúgy, mint Lipics Gergő, aki hegedűvel áll mellettünk.

NN: A vonalas rap közeg egy része fintorgott a populárisabb ’Hétvégre’ című második videóklipetek után, ugyanakkor szélesebb rétegek felé tudtok talán nyitni ezzel a hangzással. Direkt a dolog?
Wolfie: Eleve nincs meg bennünk az a tipizált rap életérzés. A ’Hétvégre’ nem kevesebb és nem is több mint egy lehetséges irány, ami a zenei kísérletezgetéseink végére kialakult. Mondtam az előbb is: mi nem szeretnénk a hosszú sorba beállni, ilyen vagy épp amolyan dobozba beleférni, inkább saját határainkat próbáljuk feszegetni. Magokat vetünk el, hogy teret adhassunk az újabb hajtásoknak. Azt szoktuk mondani, hogy mi nem csak rap zenét játszunk, hanem olyan zenét, amiben van rap is.
RendbenMan: A ’Hétvégre’ mindössze annyi, amiről szól. Egyszerű és kész, egy vidám nyári szám, könnyű, dallamos - mi a baj ezzel? Szerintem a zene az arányai miatt úgy jó, ahogy van. A laikus nem hallja talán ki a rafinált sorzáró akkord-variációkat, de nem is ez a dolga. A kérdésnél maradva úgy gondolom, hogy igen, egy kicsit direkt is volt a dolog, hisz nem volt kérdés, hogy ezt a számot egy klipötletre írjuk. Aki azt mondja erre, hogy gyenge, pop, gagyi, talán pont ugyanaz az ember, aki egy számomra minőségtelen, klisékből élő produkciót ajnároz, így örülök, ha szembesül vele, hogy a Punnany tud ilyet is. Annak meg, aki naphosszat a véresszájú kommenteket írogatja arról, hogy akkor mi a hiphop meg mi nem, csak annyit tudok mondani, hogy vakargassa csak a fórumokat, mi meg közben majd jövünk-megyünk-élünk helyette is. Ócska ez az egész klikkesedés, klánosodás. Van jó zene, meg rossz zene, a többi marketinghab a hülyéknek.



NN: Van két újabb hajtásotok. Pécsett ugye a slam poetry estek bonyolításában szervezőként ténykedtek, valamint élő zenekar állt össze az amúgy sem szokványos felállás mögé. Meséljetek ezekről.
Wolfie: A slam poetry mozgalom nulladik perctől kezdve izgatta a fantáziánkat. Viszonylagos rendszerességgel megállunk egy-egy szóra, ilyenkor nem mi vagyunk a főszereplők, legalábbis az irányelv a maximalizált interakció. Persze belecsempészünk az estekbe zenei elemeket is a minket kísérő zenekar segítségével: dob, nagybőgő, gitár, hegedű, és beatbox illetve egy-egy vendég dj tart velünk általában. Próbálunk mindig mindenbe új ötletet vinni, hogy egyrészt mi, másrészt a hallgatóság se unatkozzon.
RendbenMan: Kell az embereknek, szép élmények ezek az estek. Nagyon jól esik látni, hogy ki mindenkit érdekel az irodalom ilyen aktív, tevőleges vonatkozásban is, mindig bírom, hogy ha a közeli környezetünk is kiengedi magából amit ki kell.

NN: Rendben Man Kotta alteregójának lesz folytatása?
RendbenMan: Természetesen. A Shen Kick kisfilmben is a két főcímzene a Kotta alteregóm munkája. Terveztem ezen kívül egy könnyedebb felfogású, hosszan vezetett, zenei fifikával megspékelt, de fogyasztható lemez összehegesztését is, de beleszólt a Shen Kick, a magánélet és egyéb más zenei projektek. A Beatklub folytatódik, mert szükségesnek érzem magamból kiadni az elképzeléseim, és szerintem ugyanannyira fontos az is, hogy meg tudjuk mutatni más országokban élőknek a hazai outputot ezen a vonalon is, ahogy például a Realistic Crew meg Cadik már megtette. Új projekten dolgozok egy barátommal, DJ Sirmoval, ami ha minden összejön, nyár végére kész. Na, ez megint csak nem várt hatást fog kiváltani, ezt borítékolnám.

NN: Az EKF rendezvénysorozat egyik csúcsaként nemrég Isztambulba jutottatok el több pécsi zenekarral együtt. Milyen volt Törökországban játszani?
Wolfie: A főtéren zenéltünk egy 12 milliós városban és olyan fogadtatásban volt részünk, amire álmunkban sem gondoltunk. Emellett meg Isztambul egy mesebeli helyszín, kelet és nyugat, régi és új találkozása, ááá kész! Videóztunk vadul, remélhetőleg hamarosan közzé is tudunk tenni egy filmes beszámolót a túráról.
RendbenMan: Egy Magyarországnál nagyobb lélekszámmal rendelkező város főterén mutattuk be egy olyan felállásunkat, ami még itt sem igazán debütált. Akusztik hangszerek, dj-vel, vokállal, hegedűvel, gitárral és szájdobbal. Az ottani felvilágosult zeneszeretőknek kösznhetően ez a térképre helyezte az országunkat szerintem. Emellett több másik pécsi produkció is volt velünk, zenekarok, dj-k, táncosok, fényfestők: nagyon jó brigád, hihetetlen helyszínek és hangulat. Megérte nagyon.

NN: Hazai pályán Pécsett hogy tetszik az idei év, mit hoz a városnak, részt vesztek-e a programokon?
Wolfie: Szerencsére minket is megcsapott a kultúra szele, színes programok, sok látogató. Elégedetteknek nevezhetjük magunkat.
RendbenMan: Aláírom. A munkánk szép lassan meghozza a gyümölcsét. Kibontja a határait és teret kap, hogy élvezhessék szélesebb körök is. Mi mást szeretne egy ember, aki zenél és nem csak a gyors zsében érdekelt?

NN: Mik a Punnany tervei a közeljövőben?
Wolfie: Először is, ha már ennyit ígértük, kidobjuk végre a Shen Kick lemezt (nevet)… amit majd követ egy kísérleti kislemez és év végére tervezünk egy akusztikus lemezt is. Fantáziában és tervekben bővelkedünk, Istennek legyen holla! De még mielőtt elkezdik rajtunk követelni ezt is a türelmetlen fejek, leszögezném, hogy ezek tervek. Hogy mit-hol-mikor, azt majd meglátjuk. Mindenestre rajtunk nem fog múlni semmi.

www.newnoise.hu
www.punnanymassif.hu

2 megjegyzés:

  1. Fasza interjú!

    "A Beatklub folytatódik, mert szükségesnek érzem magamból kiadni az elképzeléseim, és szerintem ugyanannyira fontos az is, hogy meg tudjuk mutatni más országokban élőknek a hazai outputot ezen a vonalon is..."

    Ezt csak megerősíteni tudom. Tavaly a brooklyni ismerősök durván szétflesselték magukat a Beatklubon. Az új albumot is postáztam már, szerintem leszakad majd az arcuk.

    VálaszTörlés
  2. zümpatikusch fiatalember ez a Rendbenman. Bírom az olyan arcokat, akik nem csak sírnak, szidják a zországot, meg a gyors zsére mennek.

    VálaszTörlés