2009. szeptember 17., csütörtök

Így készült: OSG10 videóklip

A forgatás emlékei á. aspektusából.



Háttér kifeszítve, állványok felállítva. Amivel még bajlódni kellett, az a lámpák beállítása volt. A félig kész műteremben, ami elvileg szürkére mázolt, valójában azonban barnás árnyalatú. Már elmúlt dél, mire megérkeztek Veszprém megye Hősei. Eckü üdítős palackkal k
ezében robbant be a lakásba, Menthával. Leizzadva rövid ujjúban, rövidnadrágban. Kimelegedtek, fáradtak voltak az utazás miatt. Hamar elkezdték a pólókat válogatni, melyek a klip forgatásához szükségesek voltak. A pólók L-esek, a magas srácokat elnézve tuti, hogy kicsik. e357 hajába túrt és rohant is nagyobbakat keresni. A műteremben mindeközben Köz Béla állítgatta a fényeket, kamerát, hogy kezdhessenek. Béla két számmal nagyobb pólójában, annak elejét megmarkolva legyezte magát a hőségben.


A szoba négyzet alakú, szemben három ablakkal, melyek elvesznek egy falnyi területet. Az ablakok felett, tekercseken különböző hátterek függenek. Most a fekete volt leengedve egészen a parkettáig. A kamera állványon és már szólhatott is a zene. Indult a rap részek rögzítése. Eckü vastag, türkiz, sima pólóban volt, Mentha meg egy narancssárgában. A hőség, ami hátráltatta a felvételek gyorsaságát. Ilyenkor a lámpák is csak izzó hőforrások. e357 derített. Mosolygott is többször, ahogyan lábujjhegyre állva még magasabbra próbálta tartani a kifeszített vásznat, hogy tudjon a megvilágítással játszani. Köz Béla rögzített, majd e357 vette a snitteket, a srácok meg ismételték a refréneket. Közben öltözködtek a fiúk, rohangáltak a lakásban, újabb pólókban. Mentha épp egy sárga csíkos lilában, varrásánál Offline felirattal. Miután a benti felvételek készen lettek, jöhetett a következő helyszín. Kamera, optikák, állványok és lámpák, vetítő, vászon és üdítők - pakolni mindent.



A helyszínen kiderült, a fényviszonyok nem túl jók, kérdés, lehet-e így is forgatni. Felmásztak az emeletre, egy tetőtéri, hatalmas ablakokkal teli helyiségbe, csak úgy dőlt a nap forrósága, mindenki csak pihegett. Műterembe értek újra, azonban ez festőé. [Gábor dolgozik itt, Rapa.] Ahogy beértek, a lépcsőfordulóból egyértelművé vált, ez a helyszín alkalmatlan. Be kellett látni, hogy nem lehet ennyi felületet besötétíteni, márpedig teljes sötétségre lenne szükség. A padlószőnyeget is égette az ablakon át beáradó nap melege. Kanapék voltak egymással szemben, mindenki rögtön el is dőlt, amint letették egy nagy halomba a sok kelléket. Elfáradtak a sok cipekedéstől, le az emeletről, be a kocsiba, ki a kocsiból és fel az emeletre. Csalódottan vették tudomásul hogy tervük, hogy itt folytatódjon a munka kudarcba fulladt. Béla már egyre elgyötörtebb, türelmetlenebb tekintettel nézett maga elé. Ki szeretett volna bújni az egész alól, hiszen már magától érthetődő volt, hogy az ezt következő felvételeket majd csak este tudják tovább forgatni. Nem kellett sokat várni, mire kinyögte, haza megy, amíg be nem sötétedik.


- Később találkozzunk - tette hozzá a tetőn.


Később Julikáéknál (közös barátunknál) folytatta, ami még nem is volt biztos. Bizonytalan volt a tető ahol kellett még venni fel rapet. Egy lakáson át lehet feljutni, ahol nem szerettek volna nagy felfordulást okozni. Kábelekkel keresztül-kasul, lámpákkal, meg egyáltalán a tömeggel amik lettek. A tömeg amik lettek, csak pár ember igaz, de a lakás életébe vágva, felbolygatva azt, vált mégis tömeggé. A fiúk elkezdtek aggódni. Ecküék, azért, hogy mikor fognak végezni. Nem tehettek mást Eckü és Mentha tartotta magát e357- el. Pizzát rendeltek. Esznek és minden rendben lesz. Ahogy megették a magyaros, marseilles-i falatokat, már csörgött a telefon. Lehet menni este a tetőre, venni fel még a többit. Elindultak az oktogon felé. Újra lecipekedtek, bepakoltak. mikor felértek az emeletre vették csak észre megkönnyebbülten már nem volt annyira meleg.


Úgy gondolom komolyan kellett venni ezt a forgatást is, mint ahogyan minden egyebet is, ami foglalkoztat minket, bennünk van. Van ami több embert meg is mozgat, van ami pedig néhány emberre hat.


Házak teteje mindenütt, ami fogadta őket a város szívében. Gyönyörű volt az egész, a srácok fel alá mászkáltak, nézelődtek. Nem tudtak betelni a látvánnyal. És mint refrén, sokadszorra tért vissza, a „Mi a gurítás tes?”. Béla mikor megérkezett még mindig csak azt kívánta keresztül vinni, minél hamarabb be tudják fejezni az egészet. Mire felért a tetőre már ő is nevetve vetette újra bele magát, az egészbe. Lámpák világítottak kamera a helyén volt, készen álltak hamar, hogy a felvételeket elkezdjék. Ecküék járkáltak, igazították a kábeleket, amiknek segítségével tudták a gyorsítani e357 és Béla munkáját a forgatás alatt. Egyre nagyobb volt a hév, ami az időt számukra észrevétlenné tette. Ez olyan lehetett, mint mikor valaki hógolyózik akkor sem azzal foglalkozik, hogy mennyire fázik, vagy épp mennyire lesz vizes. Sokkal fontosabb annál akkor maga a játék. Persze ahhoz, hogy mindez átélhető legyen a produkciónak is értékesnek kell lennie. Hogyan is lehet valakit komolyan venni, miközben azt szajkózza mennyire nem egészséges a sok csokoládé, miközben Nutellát töm magába kakaós palacsintával.


Tehetségesek valóban és élvezik is, amit csinálnak, ezért szeretik őket sokan és ismerik meg egyre inkább, mindazt amit készítenek, teremtenek meg színpadon vagy akár egy klipben rappelve. Nem nagyságukat hirdetik.


A Hősök mondanivalója leginkább maga a szavak könnyű játéka, nem éppen frontálisan, de teljesen egészben. Nem az akaratuk, nem térítésük és nem is egy nem létező világ, amit hirdetnek.

Szerintem Interfunk sem lenne túl meggyőző romantikus dalokat énekelve, mint ahogyan az sem ha Ecküék hamisított Metalica pólóban traktorokat árulnának, közben technóra őrjöngve, de úgy gondolom manapság sok mindenki szájából a rap sem az. Ez nem túl bonyolult, ez nem olyan mint annak megértése, hogyan vezette be Frank Zappa Black féle ópuszát az operába, vagy az, hogy ki is volt valójában kacor királynő, vagy éppen az, hogy Hajós András miért is nem ad interjút az Offline- nak, Csáth pedig mibe is örült bele, miközben Michael Jacksonról beszél most sok mindenki mi okozhatta halálát.



Vágni kellett még az egész klipet, amit e357 és Karesz folytatott pár nap eltelte után. Köz Béla Bankos felirattal pólója hátán lábát keresztbe öltötte. A széken ahogy ült, úgy buzdította e357- et. Szerintem inkább önmagát. Miközben e357 mellette dolgozott a gép előtt, már ezt nem akarta hallani nem reagált, folytatta. Keresték az előző évben felvett anyagokat, amik az OSG-n, lettek rögzítve. Deszkások, bringások íveken, fiúk és lányok, ahogyan mászkálnak körülöttük.

Kezdett össze állni az egész. Kezdett egyben lenni. Mikor észre kellett, hogy vegyem, lemaradtam? Időn kívül vagyok? Outsider? Készen is lenne? Konyec?


Aki hallgatja, levegő után kapkod és nem tudja füle mondta fel a szolgálatot, vagy értelme az ami megbomlott. Paradox, hát paradox. Úgy tűnik, hogy összehányt, hát úgy tűnik. Riadalmat kelt, hát kelt. Összefüggéstelen? Mégis így van.



Ez lett az OSG himnusz.

Írta: á.
Fotók: e357 + á.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése