Olyan 2005. körül lehetett mikor Ricsipí (Animal Cannibals) felhívott olyan ügyben, hogy indul egy friss, ingyenesen elérhető zenei újság, melybe hiphop rovatot is terveznek. Kérdezte lenne-e kedvem írogatni, mondtam miért is ne? Akkor végeztem épp Székesfehérváron egy kétéves újságíró OKJ képzéssel, bár tanulmányaim során megtanultam illetve sokszor feltettem magamnak: lehet egyáltalán ezt a szakmát tanulni? Mai napig nincs egzakt álláspontom erről.
Szóval Ricsi barátom megadta Tóth Gergő (Blind Myself) telefonszámát, aki az induló lap főszerkesztője volt, pittyenjek már rá. Ez meg is volt, küldtem pár cikket, leokézta és elkezdtünk melózni. Az induló sajtóorgánum khhhhmmm szóval az újság Planet Z néven került köztudatba, s főleg budapesti terjesztésben és gitárcentrikus zenei anyagokkal khhmm rock és barátai stílusban támadt. A hiphop rovat kezdetben egy oldalt kapott. Ez folyamatosan tornázódott fel, bár nem lett sosem túlsúlyban, én örültem annak is, hogy a stílus iránti küldetéstudatom egy igényes platformon valósulhat meg, de annak még jobban, hogy írni tudtam, ami meg is jelent. Két-három havonta jött ki a lap, nem volt minden zökkenőmentes, de élt és virult, na meg ingyenes volt. A Planet Z dizájnja kezdetben nem volt még tuti, nem tetszett kezdetben a typo és a tördelés sem, de a lemezkritikáim és a rendezvényajánlóim bekerültek, éreztem magamon a fejlődést.
2010-től New Noise névre keresztelődött át az újság: öt szám jelent meg ebben az évben. Ekkor már Dankó Gábor volt rég a főszerkesztő, az újság meg kurva szép formát kapott, nagyon jó volt minden egyes számot kézbe venni. Az egyik tulajdonos Vörös Andrással is ekkora lett nagyon jó a kapcsolatom, hisz a zenekarával (Superbutt) két turnét is lenyomtunk együtt. A stábból nem sok mindenkit ismertem. A magazin fejlődése nagyon elgyorsult ekkor, s a hiphop rovat már interjúhelyet is kapott. Az interjúkat a hazai hiphop megjelenései köré építettem. A kedvencem a Bankossal készült anyag lett a sajátok közül amúgy, azt szerintem mondanivalóban és tartalomban nem tudta más überelni.
2011. megint csak váltással indult. A magazin megtalálta valószínűleg a végleges nevét (Lángoló Gitárok), mely ugyebár egyezik az indexes zenei blog címével. Idén októberben jelent meg az ötödik szám, melynél úgy döntöttem, nekem most ez ennyi volt, otthagyom hat év után a csapatot. Azt a csapatot és szerkesztőgárdát, melynek nagy részét nem is ismertem személyesen. A mai világban ez nem olyan nagy szó, hisz az internet segítségével könnyen megy az anyagleadás.
Ami zavart kicsit, hogy a Lángoló Gitárok blogra nem nagyon volt időm már írni, pedig tökre szerettem volna többet. A többiek viszont nagyon aktívak voltak: Fekő Ádám például kibaszott jó kis cikkeket hoz le állandóan, de van egy csomó srác, akik nagyon ügyesek.
A magyar hiphopban aki érdekes lehet, vagy írtam a lemezéről vagy csináltam vele interjút. A lemezkritikákban teljesen szabad kezem volt: teljesen jól elfért egymás mellett egy Eminem vagy egy Elaquent krityó.
Viszont nyáron azt éreztem magamon, hogy nem nagyon visz előre a dolog, nem látok benne annyi kihívást, a kör bezárult, a külföldi interjúalanyoknak nem mentem utána, és sokkal fontosabb lett a Hősök szervezési feladataival kapcsolatos melóm. A háttérmunka is munka, sőt sokszor ez sokkal időigényesebb, mint maga a szövegírás például.
Lényeg a lényeg a héten úgy döntöttem húzok egy vonalat, most az újságírás és a Lángoló szünetel. Volt már ilyen. Az AP rádió is addig ment, amíg éreztem hogy van bennem kraft és kedv.
Egy korszak most lezárul, köszönet Vörös Andrásnak és Dankó Gábornak a bizalmat.
Az utolsó Lángoló Gitárokban egyébként a tatabányai Kávával csináltam interjút, meg írtam három lemezről is. A borító alul, beszerzési helyek Budapesten sokfelé. Találkozunk még...
